Többször fogy el a türelmem, mint a tej a hűtőből. Olyan gyakran megfogadom a nap elején, hogy türelmes leszek, aztán mégsem sikerül. Bocsásd meg, Uram, hogy még mindig elbukok benne.
A türelem kapcsán írt gondolatok pár héttel korábbról:
Lehet tanulni a türelmet? Vajon ez is olyan, amit átadhatunk gyerekeinknek a jó példával? Ha igen, akkor nem tudom, hány szülő húzhatja ki magát büszkén: igen, én végig türelmes voltam a gyerekeimmel.
Valamiért vannak napok a csecsemőknél, amikor vigasztalhatatlanul sírnak a nap bizonyos pontján. Ilyenkor a szülők mindent bevetnek, mindent kipróbálnak, mi segíthet a picinek. Idegeket és türelmet próbáló percek, órák ezek. Igazából nincs is baja: evett, aludt, tisztába van téve, ringatva van és mégis sír. Mindene megvan mégis panaszkodik.
Nagyon sokat énekelek a kislányomnak, többször van, hogy ezzel is próbálom nyugtatni, vigasztalni. A gyerekdalokon túl zsoltárokat és dicsőítő énekeket dalolok. Valahogy megvan a mennyei csodája a pillanatnak, amikor azt éneklem: “hozzád bújva nyugszik meg lelkem”* és egy parányi tündérke éppen nagyokat szuszog a mellkasomon.
Odafigyelve a szövegekre szembesítve találtam magam. Hát nem ilyen “csecsemők” vagyunk mi is? Panaszkodnunk, elégedetlenkedünk, siránkozunk esetleg még valósan sírunk is. A gondviselő Istenünk pedig vigasztalna minket, átkarolna, segítene, de megfeszítve a hátunkat ellökjük magunktól, pedig nélküle sem jó. Úgy érezzük, hogy sehogy sem jó. És Isten mégis mérhetetlenül türelmes velünk. Nem kiabál, nem ráz meg minket, hogy térjünk már észhez és vegyük észre magunkat, nem hagy magunkra mondván, ígyis-úgyis elégedetlenkedsz. Pedig meglenne az oka, hogy ezt tegye. De Ő inkább vár. Mire? Hogy elmúljon ez a korszakunk, hogy kinyíljon a szemünk és az értelmünk, és felfogjuk, hogy Ő a biztos pont, a kapaszkodó, a biztonság öv, a mentőmellény, a mennyei kenyér, az élő víz, amely után meg nem szomjazunk, vagyis minden szükségem betöltője, könnyeim letörlője, az egy, élő Isten, aki nem el, hanem hozzám fordul, aki nem hagy a halálban, hanem meghal értem.
Ha lehet tanulni türelmet, akkor Isten legyen a példa számunkra. Mérhetetlen türelem árad belőle, pedig meg sem érdemelnénk.
Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. (Pál első levele a korinthusiakhoz 13,11-12)
*Pinté Béla: Tökéletes Jézus
Váróterem 