Ha fekete-fehér lenne a világ, akkor könnyű lenne különbséget tenni jó és rossz dolgok között. De a világ színes, így hát kevésbé látni a kontrasztokat. Valamint van egy furcsa tévképzet, ami még jobban bonyolítja a döntéseinket. Az, hogy úgy tartják, a jó út könnyű, a rossz pedig nehéz. Valóban?
Várandóságom alatt sokszor találkoztam azzal a kérdéssel, hogy a babavárás terhesség vagy áldott állapot-e? A férjemmel egyértelműen áldásként éltük meg a pozitív teszt két csíkját, a hét hetes magzat szívdobogását, a tizenkét hetes ultrahang felvételét egy apró emberről, akinek mindene kész, és keze lába szorgosan mozog, az első érezhető ficergést és még sorolhatnám. Tudtuk, hogy mindez jó. De hogy könnyű volt-e? Nem. Hétről hétre éreztem, hogy ez az áldás egyre nehezebb, és nem csak fizikai értelemben. Nem egy megpróbáltatást kaptunk és kaptam. Tudtam, hogy Istentől van, hogy áldás, hogy jó, mégis egyre nehezebbnek bizonyult, néha elhordozhatatlanul nehéznek.
A próbák közepette cikáztak a fejemben az ismert bibliai történetek. A negyven éven át vándorló nép, Jób, akinek mindene elveszett, Pál, aki börtönben, akár betegen is prédikált és persze Jézus, akinek az élete mindennek nevezhető, kivéve könnyűnek. A történetek mégis áldásról számolnak be és áldott emberekről. Tehát a képlet, ami él a fejünkben hibás. A jóra vezető út ugyanis valószínű, hogy piszok nehéz lesz. De ez nem azt jelenti, hogy az ellentéte lenne igaz az állításnak, és egyértelműen a könnyű út vezet a rossz felé. Nincs olyan egyszerű dolgunk, hogy élethelyzeteinket felpakoljuk egy mérlegre, hogy az eredmény segítsen eldönteni, hogy a helyünkön vagyunk-e. Viszont számomra az elmúlt kilenc hónap megmutatta, hogy minden pillanatban van egy állandó, az pedig az, hogy Isten kezében vagyok nehéz és könnyű helyzetben egyaránt. Isten pedig jót akar nekem, és áldásait készíti elő. De az áldása néha terhes.
A világunk már egy csecsemőt is mérlegre tesz, ahogy megszületik. Tőlünk is sűrűn kérdezik mostanság, milyen gyerek a lányunk? Egészséges, szép fejformájú, gyönyörű arcocskájú és persze keveset sír, jó alvó és evő – mindez a “jó gyerek” kritériuma, mert az ilyen gyerekkel könnyű. De ha esetleg mégsem ilyen, akkor ne lenne áldás? Dehogynem!- válaszolja rá bármelyik szülő. Úgy gondolom, ugyanígy van ez Isten és az Ő gyermekeivel is. A mi jó Atyánk áldásként látja az életünket akkor is, ha nem tökéletes és ha nem könnyű. Elfogultan tekint ránk, az Ő keze munkáira. Szépnek lát akkor is, ha te mást látsz a tükörben… mert esetleg le van bénulva a fél arcod. Ügyesnek lát annak ellenére, hogy nem vagy semmiben első és legjobb. És Ő az áldásait készítgeti számodra akkor is, ha most nagyon nehéz, ha inkább feladnád, ha már kifogytál az erőből, és nem pozitívan látod a jövőt. Áldást készít, aminek súlya lesz az életedben, és talán pont ezért lesz nagyon fontos számodra és emlékezetes.
Egyszer valaki azt mondta, hogy nap végén adjak hálát a nehéz dolgokért is. Akkor nem értettem, hogy lehet valaki képes erre őszintén. Pedig Pál is ezt írja: Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. (1Thessz 5,16-18). Bevallom, nem sikerült mindig, mindennek örülnöm az elmúlt hónapokban. De szüntelenül imádkoztam és mindenért, sőt minden egyes napért hálát adtam.
Isten áldást készít számodra is. Elfogadod akkor is, ha terhes az áldás?
Váróterem 