Bárcsak segíthetnék. Bárcsak könnyíthetném a terhet.
Szenvedő embert látva megindul az ember. Még inkább, ha valaki miattam szenved. De valódi cselekvésbe önként már ritkán kezdünk. Elmegyünk a földön fekvő mellett, biztos csak részeg. Nem folyunk bele az utcai veszekedésbe, nem a mi dolgunk. Nem segítek a hozzátartozómnak, nem azért mert nem akarok, de hát annyi dolgom és bajom van nekem is, azt ki oldja meg? Kényszerítenie kell lelkiismeretemnek vagy valaki másnak, hogy cselekedjek, mert magamtól nem megy. Sajnálkozás, sopánkodás, esetleg együttérző könnyek, de mindez a cselekvés hiányában.
Bárcsak segíthettem volna a megvert, megkorbácsolt, vérző, levegő után kapkodó Jézusnak a Golgotán felfelé. De talán csak megrökönyödve néztem volna. Talán kényszerítenie kellett volna, hogy segítsek, pedig az én büntetésemet hordozta kényszer nélkül, önként vállalva.
Kifelé menet találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a neve: ezt arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Máté evangéliuma 27,32
Váróterem 