Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Újra elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült; és nem tudták, mit feleljenek neki. Márk evangéliuma 14,38-40 (Jézus elfogatása előtt a Gecsemáné-kertben)
Hogy lehet, hogy egy ilyen felfokozott pillanatban, kedves barátjuk, Mesterük utolsó órájában nem rá figyelnek, nem vele imádkoznak, hanem alszanak a tanítványok? Hogyan lehet egyáltalán aludni egy ilyen helyzetben? Hát ennyire nem érdekelt titeket, miért gyötrődik ő annyira, és min kell keresztül mennie? Én biztos nem aludtam volna el!
Fel se fogtuk. Meg sem értettük, mit mond ott az asztalnál. Test és vér, kenyér és bor. Na és az áruló közülünk. Későre járt, nehéz napunk volt, mégis kimentünk még a kertbe. Sötétben a fáradtság még inkább erőt vett rajtunk. Elnehezedő szemek és álomfoszlányok. Ma már nem aludnánk el. Ma már tudjuk, mit veszítettünk akkor. Tudjuk, kit veszítettünk el. Akkor nem gondoltuk, hogy ez az utolsó óra. Olyannak tűnt mint a többi. Ma már nem aludnánk el egyszer sem, nemhogy háromszor. Magára hagytuk azt, ki értünk szenvedett.
A fel nem ismert és elmulasztott alkalmak emlékére. Ugye, ez nem csak a tanítványokra jellemző?
Váróterem 