Van, aki megelégszik a megszokottal, még akkor is, ha az rosszabb, mint amit egy új dolog hozhat. De vannak, akik mernek változtatni, egy új útra lépni. Érthető, hogy mindezt a jóra való reménységgel teszik. Meglépem, hogy a jó irányba mozduljon az életem. Hiszen ki váltana bankot vagy biztosítót azért, hogy magasabb díjakkal terheljék? Ki váltana munkát azért, hogy rosszabb körülmények között dolgozzon? De hogy döntök akkor, ha a rossz a könnyebb és a jó a nehezebb?
Ha arra az útra lépsz, amit Isten mutat, az merőben más lesz, mint az eddigi. Hiszen Istennel járva fantasztikus dolgok várnak rád. De egyszerre ez az új út, néhány szempont szerint, nehezebbnek bizonyulhat. Miután Izrael népe megtapasztalja a szabadítást az egyiptomi szolgaságból, akkor nem azt olvasom, hogy kiolthatatlan hála van csak a szívükben. Mert amint jön a nehézség, újra és újra panaszkodásban törnek ki: nem erre számítottunk. Sőt, volt aki visszakívánkozott rabszolgának! Ítélkezhetek fölöttük, vagy magamba is nézhetek. Vajon a nehézségek el tudják érni, hogy a régi életem után vágyódjak? Ha kitartok, és bízok az Úrban, akkor még a tengert is ketté választja, mert az Úr harcol értem.
Mit tettél velünk, miért hoztál ki bennünket Egyiptomból?! Nem megmondtuk neked még Egyiptomban, hogy hagyj nekünk békét, hadd szolgáljuk Egyiptomot?! Mert jobb nekünk, ha Egyiptomot szolgáljuk, mint ha a pusztában halunk meg! De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg benneteket ma az Úr! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! Mózes második könyve 14, 11B-14
Váróterem 