Váróterem

– Papa, olyan, mintha a királyt nem is érdekelné a nép. Papa, miért ilyen gonoszak a királyok? – kérdezte a kisfiú nagyapja ölében ülve.

– Tudod, nem volt ez mindig így, de az emberek kétszer is nemet mondtak a jó uralkodóra. Nekik ilyen gonosz királyok kellenek – válaszolta papa, miközben bele-beletúrt kisunokája fürtös hajába.

– Volt olyan király, aki nem gonosz? Mikor? Papa, kérlek, meséld el nekem! Ismerted?

– Egyszer, nagyon-nagyon régen még nem voltak királyok. Békében élt a nép az Isten uralma alatt. Nem kellettek volna földi királyok, hiszen az Úr gondjukat viselte, segítette őket, a legszebb vidéket ajándékozta nekik. A nép azonban úgy döntött, hogy márpedig nekik földi király kell.

– És Istennel mit csináltak? – tudakolta fickándozva az unoka.

– Nem akarták, hogy ő legyen a királyuk. Isten tudta, hogy nem lesz ennek jó vége. De megengedte a népnek, hogy királyt válasszanak. Voltak ügyesebbek, volt aki templomot épített Istennek, de tökéletes király nem volt közöttük. Előbb vagy utóbb mindegyik elbukott. És tudod, kisunokám, egyre másra gonosz királyok lettek.

– Pont mint most, ugye papa? De akkor ki volt a jó király?

– Sok gonosz király után úgy döntött az Úr, hogy meglátogatja a népét. Volt neki egy fia, akit elküldött a nép közé. Álruhában érkezett, éppen ugyanolyan volt, mint minden más ember. De voltak, akik felismerték őt. Pedig nem hirdette óriásplakátokon magát. Úgy volt a nép között, hogy a cselekedetei alapján tudhatták meg róla, hogy ő az Úr egyetlenegy fia. Igazságos volt, kedves, odafordult az elnyomottakhoz, a kitaszítottakhoz. Szegény, beteg, bűnös ember, mind meghallgatásra talált nála. Még engem is meghallgatott.

– Tudtam, papa, hogy ismerted! Te mindenkit ismersz a faluban is. Papa, ugye megválasztották királynak? – csilingelt reményteljes hangja.

– Sokan nem tudták, hogy király. Nem volt palotája, nem volt koronája. Amikor azonban egyre több ember követte őt, az akkori vezetőség nagyon mérges lett. Nem hittek neki, kiforgatták a szavait és meg akarták ölni. Sajnos, sok ember melléjük is állt, és már előre megfosztották királyi trónjától. De csak próbálták, mert nem sikerült nekik. A fiú trónja ugyanis elvehetetlen, hiszen az ő apja őrzi neki. Visszament tehát apja mellé, és itt hagyta a gonosz királyokat. Mindenki, aki a hit szemével nézi őt, meglátja az ő koronáját. És aki elhiszi, annak már ő lesz a királya. Itt a földön még gonosz királyok vannak, de már az ő országának polgáraként élhetünk.

– Papa, te mikor találkoztál vele?

– Sokszor, sokszor találkoztam vele. Először úgy, mint néhány pásztor és a bölcsek. A betlehemi jászolban nem egy pici gyermeket látok, hanem egy uralkodót, egy királyt, aki előtt megcsuklik a térdem.

– De papa, neked mindig megcsuklik – vágott közbe nevetve.

– Jó is lenne! Mindig, mindig leborulni az én Mennyei Királyom előtt. Fiam, Jézus ez a király. Ott, a jászolban az igazságos király, az örökkön-örökké uralkodó fekszik. Látod az ő koronáját?