Váróterem

Remélem, reméled. Te is tudod ezt remélni?

A reménység nem egyfajta naiv optimizmus. A reménység nem arról szól, hogy reménykedek a legjobbakban. Az optimista arra számít, hogy a legjobb lesz neki. A pozitív gondolatok középpontjában ő és saját érdekei vannak. Aki reménykedik, az azt reméli, amit Isten akar. Remélem rendben lesz minden, hiszen Isten szeret, és azt szeretné nekem, ami jó. Ő tudja, hogy nekem mi a jó, nem én.

Biztos reménnyel lenni, nem csupán pár százalékot hagyni az Istennek. Tenni a dolgunkat, de nem tartalékként annyira számolni, hogy Isten kipótolhatja, amire nekem már nincs erőm, hanem reménységgel lenni, hogy végig mellettem lesz és segít. Nem helyettem megold, hanem engem tesz képessé a megoldásra.

Remélve bízni. Ha azt akarja ugorjak, mert ő elkap, akkor nem kötelet kezdek el hurkolni a lábamra, biztos, ami biztos alapon, hanem ugrok, hiszen az ő tenyeréről úgyse tudok leesni.

Megtanulni az utolsó utánig reménykedni. De megtanulni elengedni a földi reménységeket, és utána is reménnyel tekinteni Istenre. Van egy idős, beteg rokonom. Több mint két éve beteg, ápolásra szorul. Csodálkoztam a találkozásokkor, egyedüliként micsoda reménységgel van a gyógyulása iránt. Tegnapi látogatásomkor megrémülve kerestem ezt a reménységet. Rémülve, mert sehol nem találtam. Elvesztettem, mondta. Nem gyógyulok meg. Néztem mélyen a szemébe, ahogy mutatott a Krisztus képre szobája falán. Mindig engem figyel, suttogta. És abban a halk beszédfoszlányban ott volt, csak már másfelé tekintett. Ott volt a reménység egy országról, a mennyek országáról, ahol már nem lesz betegség.

Te is tudod ezt remélni? Te is tudsz ilyen reménységgel lenni az életed nehézségeiben?
Remélem, reméled.