Sokféle ajándékot mutattam már meg. A mai leginkább azoknak szól, akik mélységeket éltek át, vagy éppen abban vannak. Nehézség, fájdalom, csalódás egyik ember életét sem kerüli el. Ilyenkor sokan vádolni kezdik az Istent: miért engedted meg ezt az életemben? Ez a kérdés azonban rossz elgondoláson alapszik. Isten nem akar rosszat neked, sőt ott szeretne melletted lenni az életed legnehezebben hordozható pillanataiban, hogy segítsen. Az orvoshoz is gyógyulásért fordulunk, nem pedig a betegségünk kialakulásával vádoljuk.
Ha mélyen van valaki, akkor vágyik a vigasztalásra, a megnyugtatásra. Sokszor mégsem találni alkalmas embert, aki valóban vigasszal lenne jelen. Okoskodó tanácsok, közhelyek és versengő (tudom miről beszélsz, nekem még rosszabb…) hozzáállás helyett, valami másra lenne szükség.
Én nem vagyok jó a vigasztalásban, ha saját erőmből próbálkozom. És azt is megtapasztaltam már, hogy nekem sem segít, ha valaki saját kútfőből szeretne együttérző mondatokkal felsegíteni. De ha Istenhez vezettem másokat, vagy engem vezettek hozzá, akkor gyógyító találkozásra kerülhetett sor.
Karácsonykor sok elfojtott fájdalom van a szívekben. Az öröm ünnepe, ilyenkor nem illik szomorkodni. Valóban? Pedig igenis hiányzik az, aki idén már nem ünnepel velünk. Megbéníthat a magány, vagy a felszínre kerülhetnek az egy éve hessegetett, idő hiányában elkergetett bénító gondolatok. Ismerek egy orvost, aki segíthet rajtad. A mindenható Isten, akit felkereshetsz bármilyen gondoddal. Ő kitölti az űrt, bekötözi a sebeket, eltünteti a hegeket. Ott legbelül, ahol legjobban sajog, ott enyhíti fájdalmad. Milyen jó lenne ezt megtapasztalva fordulni rá az utolsó adventi hétre! Régóta cipelt mázsás súlyoktól megszabadulva várni a vigasztalás Istenének Fiát.
Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. 2 Kor 1,3-4
Váróterem 