Mid lenne, ha ma csak az venne körül, és az lenne a tiéd, amiért előző este hálát adtál? Pár éve olvastam valahol ezt az elgondolkodtató kérdést, és feljegyeztem, hogy emlékeztessen arra, hogy is kellene az életemre tekintenem.
Neked mid lenne ma, ha…? Egészséges lennél? Minden családtagod körülötted lenne? Lenne hova lefeküdnöd este? Lenne mit reggelizned? Sorolhatnám még tovább azokat a dolgokat, amik körülvesznek bennünket, de hálát szinte nem is adunk érte, hiszen olyan természetes és megszokott egy reggeli kávé vagy pirítós és egy ágy a hálószobában. Olyan természetesnek tűnő a lélegzetvétel, a sétálás a munkahelyre. Persze csak addig, amíg nem változnak meg a dolgok. Ezekben a napokban nem is olyan egyszerű eljutnom a munkába. A járdák csúsznak, jobban mint a korcsolyapálya a Városligetben. Levegőt venni se könnyebb, és nem azért mert beteg lennék, vagy tüdőpanaszaim vannak, hanem mert szinte kaparja a torkom, a légutaimat a tömény szmog. Hálás lennék, ha nem így lenne. De vajon hálás voltam-e korábban? Sokszor a nehézségek, veszteségek nyitják fel a szemünket, milyen jó is volt korábban.
A feltett kérdés az első mondatban csalóka. Hiszen a kényelmességünk oka éppen az, hogy tudjuk, holnap úgyis felkel a nap, és ha minden nem is lesz ugyanolyan, de a legtöbb rész változatlan marad. Kivéve, ha mégsem. Ami megtöri a mindennapi rutinunkat, felforgatja az életünket és visszatekintésre sarkall, azt úgy nevezzük tragédia. Valami, ami szembe megy a megszokottal, a természetessel. Vannak ilyen napok mindenkinek az életében. Ilyen pillanatok, amikor egy hír hallatán egy szemhunyásnyira megáll az idő, és csak kérdések zsongnak a fejben egymás után, időt sem hagyva a válaszra: hogy lehet? miért? hogy történhetett meg ez? Gyógyír ugyan nincs a tragédiák ellen, sokszor megelőzni is lehetetlen. Mintha beavatkozás történne az általunk gondolt szépen működő rendbe. Elkerülni talán nem lehet, de a rémület és fájdalom csökkenthető. Van egy fajta élet, ami segít abban, hogy egy kérdés ne merüljön fel egy hirtelen változás után. Az égető gondolat: máshogy kellett volna csinálnom, több időt és figyelmet kellett volna neki szentelnem, ki kellett volna használnom az időt, amíg…
Ugyan az időt nem lehet visszaforgatni, de van ezellen az aggasztó, felemésztő gondolat ellen orvosság. A hála. És így jutottunk el a teljes életig. Ami nem attól lesz teljes, hogy mindened megvan, és a bakancslistádon mindent kipipáltál. Attól teljes, ha visszanézve hálával tudsz tekinteni. A hála megtanít idejében értékelni az életed. Időt szentelni a fontos dolgokra, emberekre. A hála megtanít arra, hogy amid van, az nem természetes. Egy orvos ismerősöm azt mondta, ismerve az emberi testet, az anatómiát, kész csoda, hogy vannak emberek, akik egészségesek, hiszen olyan bonyolult rendszer az emberi test, hogy nem csoda, ha valami elromlik benne. Olyan nagy a hibafaktor. Tehát, ami természetesnek tűnik, az éppen ajándék. Ha természetesnek gondolod mindazt, ami körülvesz, akkor tölts időt azokkal, akiknek nincs meg mindene. Akik betegek, rokkantak, szegények, magányosak, munkanélküliek, hajléktalanok. Ők el tudják mondani neked, mennyire hálás is lehetsz az életedért. A hála megtanít megelégedni. És ha közben valamit vagy valakit elveszítesz, akkor visszagondolva hálás leszel a vele töltött időért. Hiszen mindez egy meg nem érdemelt ajándék volt. Egy ajándék, amit idejében kibontottál és megköszöntél. A legnagyobb fájdalom nem az, ha nincs meg valami az életedben, hanem az, ha korábban megvolt, csak nem tudtad értékelni.
Mától legyen más. A hála meg fogja mutatni számodra, hogy neked is lehet teljes életed.
Váróterem 