… történjék velem a te beszéded szerint! (Lk. 1,38)
Mit érzel, ha valaki megmondja mit csinálj? Én kétfajta módon reagálok. Szeretem, ha valaki segít és elmondja mit tegyek, ha nem értek a dologhoz. Ez biztonságot ad, mert nem nekem kell kitalálni, ráérezni, a hibáimból tanulni. Mint az autóvezetés. Érdekes lenne, ha soha senki nem mondaná meg, mit, hogyan kell, hanem mindenki beleülne, aztán ahogy esik, úgy puffan. Sokan sajnos puffannánk is neki egy másik autónak. Vannak azonban olyan dolgok, amikhez (már) értek. Ezeknél nem nagyon szeretem, ha utasításokat kapok, mert úgy érzem, én jobban tudom.
A nagy kérdés, hogy vajon az életemhez értek-e? Nehéz kimondani, hogy nem. Pedig csak a megtörtént dolgok alapján, a múltra és a jelenre figyelve tudok következtetéseket levonni. Isten azonban a teljes képet látja. Vajon nem ért jobban az életemhez, mint én? Őszintén átengedni az irányítást csak annak tudom, akit elfogadok vezetőnek, mert bölcsebb és körültekintőbb nálam. Isten ilyen.
Gondoljunk bele, Mária (Jézus anyja) is értett az életéhez. Voltak tervei, és volt vőlegénye. Mennyi oka lett volna azt mondani az angyalnak, aki az üzenetet hozta Jézus születéséről, hogy nekem te ne mondd meg, mit csináljak. De nem ezt tette. Először persze kételkedett, majd átengedte magát Isten akaratának, mert el tudta fogadni, hogy valaki jobban tudja nála a dolgokat.
Te át tudod engedi a kormányt a profi sofőrnek? Hagyod, hogy vezessen Isten? Engedd meg neki, és kihozza belőled a legtöbbet.
Váróterem 